Pénteki meccs Ajka ellen

•március 14, 2008 • Szólj hozzá

Hát finoman szólva sz…..ok voltunk. 1 egész ponttal nyertünk egy olyan csapat ellen aki ellen legalább 10 ponttal kellet volna. Legaláb nyertünk és most megint pozitív a mérlegünk: 6 győzelem, 5 vereség. Mostantól minden meccset hozni kell ha rájátszásba akarunk kerülni.

A játékomról: első félidőben még egész jónak mondható voltam aztán második félidőben szétesett a koncentrációm és nem tudtam rendesen odafigyelni a meccsre. De szerintem ahoz képest, hogy első mecsem irányítóként nem volt annyira rossz. 

Edzés

•március 12, 2008 • Szólj hozzá

Edzés elején ondoltam most is komoly edzés lesz – mint minden hétfőn és szerdán. Az edzőnk nem jelent meg edzésen ezért a csapatkapitány úgy döntött, hogy játszunk de a meccsek között dobó - és csapatversenyek lesznek. Edzés végefelé megjött az edző és mebeszélést tartott. Elmondta, hogy pénteken meccs és, hogy csütörtökön sokat gyakoroljuk a figurákat. Aztán félrehívott és elmondta nekem, hogy péntektől én vagyok a csapat másodikszámú irányítója. Ez kicsit meglepett és a következő meccsen amit játszottunk edzésen nemigazán tudtam odafigyelni, de aztán összeszedtem magam. Edzés végén elkönyveltem magamban, hogy megérte hajtani edzéseken és mecscen is abban a néhány percben amit kaptam :) Viszont most marhára izgulok a pénteki meccs miatt :D Ja igen……… aki tud jöjjön le szurkolni. Sok emberre számítok ám!! :D

Hét kérdése Március 10

•március 12, 2008 • Szólj hozzá

“Mit teszel azért, hogy – nyelvi előkészítő osztályba járva – a nyelveket az átlagosnál sikeresebben sajátíthasd el? Mik a terveid a két nyelvvel?”

A tőlem telhetőt meteszem és célom, hogy külföldön tudjak dolgozni. Ehhez most mással nem tudok hozzászólni.

Hét kérdése…. nem tom hányadik :D

•március 12, 2008 • Szólj hozzá

“Mire adhat lehetőséget egy iskolai gála?” Ha részt is vettél benne: “Milyen élményeid voltak a felkészülés és az előadás során?”

 Nos. Egy iskolai gála nagyon jó buli szerintem. Főleg a felkészülések a próbák. Egy ilyen ünnepély nagyon összetudja hozni az embereket és mégjobb lehet a barátságuk, sőt olyanokkal is barátságot köthetnek akikkel pl 2 évig nem is találkoztak max látásból ismeri az ember.

Hét kérdése február 26

•február 26, 2008 • Szólj hozzá

“Milyen kedvenc tantárgyaid voltak/vannak tanulmányaid megkezdése ót? Miért váltak azok kedvenccé az adott időszakban?”

Kedevenc tantárgyam a tesi. Azért ez a kedvencem mert imádok mozogni és nem is lennék képes hosszú ideig egyhejben maradni. Kivéve ha filmet/sorozatot nézek vagy éppen valamelyik modellemen dolgozom vagy gépezek :D Szeretem még a tesin kívül a földrajzot is. Ez álltalános óta jól megy és mondhatjuk, hogy érdekel is bizonyos szinten.

Hét kérdése Február 19

•február 21, 2008 • Szólj hozzá

“Mi mindent tartasz fontosnak; mit szeretnél, ha osztálytársaiddal mész kirándulni?”

Szerintem az lenne a legjobb ha az egész osztály együtt jól érezné magát. Sajnos ez jelenleg nem kivitelezhető :D Jelenjeg mindenki a saját “csoportjábn” érzi mgát jól.  Azért legalább az osztálykiránduláson meg kéne próbálni rendes osztályként kinézni. Ez még  jövő zenéje. Majd meglátjuk, hogy milen lesz a kirándulás. Aztán lesz amilyen lesz. :D

Hét kérdése Február 11

•február 15, 2008 • Szólj hozzá

Nos. Én benne vagyok mindenféle témában ami felmerül. Viszont lassacskán felmerülhetne az osztálykirándulás mint téma, vagyis, hogy hova is akarunk menni….. hamár egyszer spóroltunk tavaj, hogy idén 2 naposra tudjunk menni.

A keddi szünet

•február 5, 2008 • 1 hozzászólás

A mi napom nagyon jól telet. Reggel veszprémbe kellet mennem munka ügyben de nem baj mert legalább sikerült szereznem  hétvégére és az a jó benne, hogy a közelben kell csinálnom. Igazáből azon a környéken ahol lakom :D A nap többi részét a barátaim társaságában töltöttem egy jó film mellett. Egy érdekes de jó filmet néztünk, közben elfogyott négy kis pizza meg néhány pop corn. Mikor vége lett a filmnek mindenkire rájött a punnyadás. Aztán összeszedtük magunkat és rendeztünk egy egyéni darts bajnokságot. hát igen….. ezt is én nyertem XD Aztán este tanultam egy kicsit. A matekon sokat filóztam de egész jól megtudtam csinálni. A fizikáből viszont annál kevesebbet tudtam megcsinálni. De legalább értem nagyjából. Aztán ennek a napnak is vége lett. Holnap sajnos megint suli.

Válasz a hét kérdésére (jan. 21)

•január 22, 2008 • Szólj hozzá

Engem nagyon érdekel a kosárlabda ugye. Ehhez tesi kell és egyre inkább gondolkodom egy sport főiskolán. Viszont, ha ez mégsem jönne össze akkor a családbn többen mondták már, hogy próbáljam meg a külkereskedelmet. Ehhez talán földrajz kellene azon bellül is társadalom földrajz. Ez végülis nem is lenne annyira rossz, sőt még tetszik is de a mtek nem tartozik az erősségeim közé. De ezen még gondolkodom majd a nyáron mert lassan jó lenne kitlálni valamit :) .

Válasz a második kérdésre

•január 15, 2008 • Szólj hozzá

Többet kellene tanulnom, illetve nem kellene annyira lustának lennem. A németet legalább hármasra próbálom javítani az angolt pedig lehetőség szerint ötösre. Amiből még kettes lettem abból hármast próbálok elérni.